Rengeteget gondolkodtam, hogy hogy is kezdjek neki ennek a kis bejegyzésnek, és nagyon nehezen jutottam el ideáig, ugyanis többszöri próbálkozás ellenére sem akadtam rá a megfelelő szavakra, amikkel kifejezhető lenne az állapot, amiben most élek.
Akik jól ismernek tudhatják, hogy igen rapszodikus természettel bírok, és maximálisan a végletek emberei közé tartozok, nincs kettős állapot, egyszer fent, egyszer lent! Az én életemben ez a meghatározó. Leginkább a hangulatomra gondolok ezzel... Már az új évi fogadalmaim között is szerepelt, hogy többet fogok mosolyogni, mert, hogy az "jobban áll nekem". A tavalyi tanév második felében nyomattam itt az elcs★szett, "mosolygok mert az jól áll" színjátékot, és mosolyogtam mindenki szemébe, amikor már ordítani tudtam volna az idegtől, és a feszültségtől, ami bennem lakozott. Annyi minden történt velem akkor, hogy nem is tudom elképzelni, mi játszódhatott le a fejemben, és hogy hogy tudtam egyáltalán mosolyogni annyi mocsokság közepette, amit ez a tavasz hozott számomra. Lényeg a lényeg azóta kikerültem abból a bűvkörből, és lemorzsolódott szinte mindenki mellettem abból a társaságból, akik közt megpróbáltam "jobb útra térni". Az idei nyár azonban nagyon sok újat, és jót hozott számomra. Bár az elején néha kétségeim voltak afelől, hogy ezen a világon akarok tovább élni, de aztán mint itt is leírtam, megbocsátottam magamnak, és minden olyan dolgot ami kellemetlenül érintett, egy hatalmas képzeletbeli dobozba rejtettem a szívem mélyén, és atom biztosan lezártam, úgy, hogy azt soha senki ne tudja többé kinyitni, vagy megsérteni. Azzal, hogy kibékültem a tetteimmel, ergo saját magammal sokkal könnyebb volt a tükörbe néznem. Nem keveset tanultam, és nyertem ezalatt a 2-3 hónap alatt, nem mondom, hogy nem ért veszteség, de nem bánom. Nincs bennem egy cseppnyi harag, amiért áldom az eget. Az egész katasztrófa sorozatom után egyszerűen felemésztett a harag, és a bosszúvágy ami bennem élt, de mára már semmi sem maradt ebből az érzésből. Boldog vagyok, hogy egyre többet tanulhatok saját magamról, és látom azt, hogy egy-egy szituáció milyen reakciókat válthat ki belőlem.
Azt hiszem az ember életében ez az egyik legizgalmasabb és legcsodálatosabb utazás... megismerni saját magát. Látni azt, hogy mi az ami padlóra küldi, mi az amivel segíthet magán, vagy hogy mitől érzi azt, hogy olyan boldog, hogy majd' szétrobban a szíve. :)
Fantasztikus megélni minden változást, és velem pont ez történik, azt hiszem majdnem teljesen benőtt már a fejem lágya! Na jó.... :D Ez még viccnek is rossz. De tegyük ezt most félre... Ha sok időt töltötök velem, tudjátok, és látjátok rajtam, mekkora kanyart vett az egész életem, mennyire más, ahogy most viselkedek. Nem hazudok nektek a nap 24 óráját ébren tölteném, ha tehetném. :D A gólyatábor óta lélegzetelállító lüktetést érzek, és nem tudok megállni. :) A "kicsik" (te jó ég mit fogok én ezért a megszólításért kapni.) valami olyan nagy hatással voltak rám, és olyan energiákat szabadított fel bennem ez a nagy kaland, hogy még most is teljesen a hatása alatt vagyok. Minden nap 100kört teszek a suliban, és ha tehetném, 130 gyereknek lennék egyszerre anyja helyett anyja. :)
Nagyon felvillanyozott a dolog, annyi új embert ismertem meg, és olyan csodálatos skacokkal találkoztam, akik, ha most nem tévelyegnének azokon a folyosókon, nem is tudom, mit kezdenék magammal a szünetekben. :D Egyszerűen mindenki annyira közel került közülük a szívemhez, mintha 1000 éves cimborák lennénk. :) Nagyon boldog vagyok, az összes együtt elhülyéskedett percünkben, és próbálok őket idősebb révén jobb útra terelni, és megőrizni őket kis kincsekként. Talán tényleg nem ismernek most rám sokan, de valahogy higgyétek el engem nagyon éltet az, hogy megismerhettem 100 új embert. :) Álmomban sem gondoltam volna, hogy őket fogom egyszer pont a suliban keresgetni, és egyáltalán szót fognak érteni velem. Bízom benne, és nagyon remélem, hogy a kapcsolatunk velük VELETEK:) még nagyon hosszú ideig fog tartani, és még rengeteg közös emlékünk lehet. Hálás vagyok és szerencsés, amiért ennyire jó fej emberek vesznek körül nap mint nap. Most hogy elkezdődött a várva várt iskola szerintem nincs még egy idióta ezen a földön, aki ennyire jó kedvű és vidám lenne minden nap, mint én. :D
Az iskola egyenesen lázba hoz, olyan kihívások elé kell állnom idén, amik elé eddig még nem... izgalommal töltött el eddig minden perce! :) Boldog -és csak ismételni tudom magam- szerencsés vagyok azért, hogy ilyen sulim lehet. Voltak gondok, a sötét tavaszomon, nem mondom, de idén... :)) semmi pénzért nem adnám a helyem! 
Mindet összevetve, úgy érzem ragyogok, mint a napocska, de tudom, tisztában vagyok vele, hogy az ég sem felhőtlen mindig... Tudom, és egy pillanatra éreztem is, hogy lesznek napok, amikor nem lesz könnyű, amikor igen is minden ellenem és a jó kedvem ellen lesz, és nem lehet mindig csak csillogni, emberből vagyok, és nem tudok folyton egyhangúan mosolyogni, akár hogy is próbálom. Van hogy feszült, és nyűgös vagyok, de minden napból megpróbálom a legjobbat kihozni, legyen bármilyen nehéz is... Minden fejben dől el! Saját magamnak könnyítem meg az egész minden napos iskola-mizériát, ha reggel egyszerűen vidáman ébredek, és 'Rihannára' állítom be a hajamat, mosok fogat és rázom a tükör előtt a kis csípőmet. :D
Csak is köszönni tudom azoknak a barátoknak, akik a 360 fokos fordulatomban is mellettem állnak, és velem együtt vidámkodnak minden áldott nap! A rolót NEM fogom lehúzni, örökké csillogni akarok, ha nem is mindig a legfényesebben, de VÉGE a rossz korszaknak. :) Boldog vagyok, és ezt senki sem veheti el tőlem... :)