A címmel megadtam szerintem az alaphangulatát ennek a bejegyzésnek, noha nem feltétlen szeretnék arról regélni, hogy mennyi mindent tanultam már a kapcsolatokról, és hogy én aztán tudom, mi a boldogság kulcsa, mert akkor nagyon nagyot hazudnék, ugyan is be kell, hogy valljam nektek fogalmam sincs a dologról, de annyi szent, hogy szerény életkém során azért ragadt már rám (a koszon kívül) némi tapasztalat kis szerelmi kapcsolatokról is.
Közel 3 hónapja zártuk rövidre a románcunkat a nagy ő-nek hitt sráccal, akivel egy mocskosan elcseszett, és nagyon rövid együttlétet sikerült létesíteni. Utólag sajnos így kell nyilatkoznom az egészről, mert pedig akkoriban a csodák csodájának hittem azt, ami velem történt, és a biciklije két kerekét minden alkalommal a fehér ló négy lábának láttam. Azt gondoltam, soha nem történt még velem ennyire jó dolog, és ez valahogy más lesz mint a többi, végre kiszabadulhatok az 'első szerelmem fogságából' már ha értitek mire gondolok... A mondás úgy tartja, hogy az első szerelem sosem múlik el, de mindig véget ér, na ezt én is tapasztaltam már a saját bőrömön, és hónapokig tengtem-lengtem az érzéssel, és ha fejen álltam sem tudtam elfelejteni ezeknek a srácoknak azokat a felejthetetlen élményeket, amiket kaptam tőlük. A legdurvább az egészben az, hogy akármit is követtek el ellenem, mint egy agymosott hittem azt, hogy ők a világ legjobb emberei, és sosem lesz ekkora szerencsém többé, meg hogy megfogtam az isten lábát... :D Nahát... nagyon nem! :D Szerencsére azóta kitisztult a tudatom, és sikerült elfelejteni azokat az embereket, akik egykor a világot jelentették. Azt kell hogy mondjam, hogy utólag is elszomorít a gondolat, hogy ilyen dolgok történtek, és történhetnek még oly sokszor... Azt hiszem az ember szerencsés lehet, hogy soha nem tudja, hogy mi vár rá a jövőben, mert akkor mindenki élete igen keserű lenne időnként. Nem féltem kockáztatni, és mindig is a szívemre hallgattam, olykor sajnos tévesen is, ha szerelemről volt szó. Sétáltam bele csapdákba, és mulasztottam el olyan lehetőségeket, amelyeket soha nem hozhatok már vissza, DE még így is azt mondom, nem bánom! Mert hiszek abban, hogy minden pontosan így tökéletes, és így kellett történnie. Nem emlékszem kitől és hol hallottam azt az elméletet, hogy az embernek talán születése előtt meg van írva, hogy kikkel fog kapcsolatba lépni, ez az egész nagyon misztikus de elgondolkodtató, és talán kicsit megnyugtató is, ha elhisszük, hogy igazából 'nem is mi akartuk így', hanem csak ezt dobta gép. Én tehát hiába a 17 évem nem tudok felmutatni egy épkézláb tartós kapcsolatot sem, de azt gondolom egyáltalán nem maradtam le semmiről SŐT! A mai idióta rohanó, mindent felgyorsító világban mindenki kapcsolatfüggő lett, aki pedig nem követi ezt a trendet az rögtön nem menő. 14 évesen, ha nem volt legalább egy minimum fél éves kapcsolatod, akkor az már nem felel meg a normának, és ez engem őszintén megmondom MEGIJESZT! :D 14 évesen arra volt agyam, hogy tanultam, blogoltam, meg énekeltem, zongoráztam, próbáltam nyitni mindenki felé... és néha napján óvatosan csipkelődtem egy egy sráccal, de egyébként SEMMI komolyabb dolog nem történt. Nem tudom, hogy most vagy megöregedtem, vagy befásultam, esetleg csak a saját magam nyomorát próbálom kimagyarázni, (már ha ez annak számít, de szerintem NEM, viszont javítsatok ki, ha mégis, bár ez semmin sem változtat, de...) azt hiszem ez így volt\van rendjén. A mai fiatalság annyira görcsösen keresi maga mellé a tökéletes párt... Én valahogy kicsit meguntam ezt a fajta kalandozást. Persze nem mondom, hogy mostantól örökre apáca zárdába vonulok, de nagyon élvezem ezt a fajta szabadságot. Kicsit kétségbe voltam esve az elején, mert eddig egyik kapcsolatból vándoroltam a másikba, és mindegyik kudarc után adni akartam magamnak 500 nap szünetet, hogy át tudjam gondolni mi is történt velem, miben hibáztam, és hogyan tehetek tökéletesebbé egy kapcsolatot a jövőben, erre azonban nem igazán volt lehetőség, mert mondtam egymást sorra követték szinte megállás nélkül a fehér lovas(nak hitt) hercegek. :) Most úgy látszik eljött az én kis pihenőm ideje, és bár riadtan fogadtam, azt hogy nincs körülöttem senki, akire úgy ténylegesen vágynék, most még is azt mondom, talán lenne akivel a jövőben mégis eltudnám képzelni, hogy újra szerelmes legyek. Nem akarok semmilyen jóslatba bocsátkozni, és még csak meg sem próbálok bármilyen leírást adni az ideálomról, mert nem vágyom a találgatásokra.
Egyelőre egyedül szeretném élvezni a szabadságot, és nem félek attól, hogy csak is farkaskutyák társaságában kell majd meghalnom, még ha tudom is, hogy így lesz, boldog vagyok, és jól érzem magam a bőrömben, nyitott szemmel járok, és keresem a különcöket! :D Fogalmam sincs mit hoz a jövő, de tény, ha kapcsolatot szeretnék, csak is hosszútávon gondolkodnék, és szeretném végre kipróbálni, hogy milyen egy vagy akár több évet is eltölteni ugyanaz ember mellett... Nagy kihívás lenne szerintem mindkettőnknek. :D Nem vagyok egyszerű eset, ezért egyelőre megtartom saját magamnak a csillogásomat, és nem ragyogok másra... nehogy belefulladjunk a fénybe. :D
Az eddig kapcsolataimban mindig túlságosan sokat gondolkodtam, és csak és kizárólag egy olyan ember volt az életemben, aki mellett tökéletes biztonságban voltam, és tudom, hogy soha nem élne vissza már ezzel a bizalommal, és neki is épp olyan sokat jelentettem (sajnos csak utólag) mint ő nekem. Eddig többször is meggondolatlanul léptem bele jó pár kapcsolatba, és ezzel óriási hibákat követtem el, amik kis óvatossággal elkerülhetőek lettek volna. Azt akarom ebből kihozni, hogy azt hiszem sokkal érettebb vagyok, és valószínűleg pattanásig feszítem majd minden újoncnál a húrt, és magamat is megpróbálom a jövőben megőrjíteni, mert annál nagyobb lesz a boldogság! :D Óvatosnak kell lennem, mert nem minden az, aminek látszik. Sokszor azt gondolják a lányok, hogy egy idősebb, felnőtt pasi sokkal több mindent meg tud adni, mint egy velünk egykor, de szerintem ez tévedés. Nem egy példát tudnék felhozni a saját életemből, de ebbe tényleg nem mennék bele, mert így is túl sokat táncoltam vissza a múltbéliekhez. Nem hiszem, hogy az egészségtelenül nagy korkülönbség bárkire is jótékonyan tud hatni, mert a szerelem mint tudjuk mulandó, és amikor még mindig csak 16 évesen ott állsz egy 25 éves pasi elhasználta után az kifejezetten torz hatást fog kelteni, ugyanis igen nehéz lesz visszatalálni a saját korosztályodhoz, és ott keresgélni tovább...
Azok a lányok, akik ilyen kapcsolatban élnek, vagy igencsak anyagiasak kérem NE olvassák tovább ezt a bejegyzést, mert egy részről itt SENKIRE NEM CÉLOZGATOK, de általánosságba viszont igenis bele fogok menni, és nem szeretnék ezért senki előtt mentegetőzni. Azt hiszem nem helyén való dolog valakit csak is azért szeretni, mert kedvező anyagi helyzetben van, vagy mert ő a helyi raj csávó, esetleg csak a kinézete miatt. BAROMSÁG! Egyszerűen hányok az olyan emberektől, akik nem látnak a felszín alá! Higgyétek el nekem a külső nem minden! És egy nagy büdös baromság azt mondani, hogy ezt a ronda emberek mondják! Lehet valaki AKÁRMILYEN GAZDAG, SZÉP, OKOS, ha belül egy érzelmi nulla! Rengeteg srác érzi már úgy, hogy a kutyának nem kell (haha micsoda szó vicc volt ez... :D) mert azt gondolja, ha nincs milliós kocsija, és nem tartozik a felső tízezerhez, akkor rögtön nem kell majd senkinek. Rengeteg összetört szív keletkezik mostanság azért, mert túl kényesek vagyunk, és mindig csak egyre több dolgot akarunk. Mindenki elfárad egyszer, és senki sem fogja örökkön örökké bírni, hogy elhalmozza a szerelmét mindenféle földi jóval, ha annak ez egy idő után semmit sem ér. Nem lesz mindig minden kapcsolat után mindenki őszinte, és nem fog bele tenni a dologba 100%-ot szinte senki, ha előtte rendesen megtiporták a lelkét. Lehet sírni, és lehet eltaszítani a másikat, de ezek után senki ne csodálkozzon, hogy nem talál magának olyan párt, aki valóban teljes mértékben odaadó lesz! :\