Pontosan egy hete hangzott el ez a mondat egy olyan ember szájából, aki azt hiszem a mindennapjaim hősévé kezd válni, és bár néhányan már a falra másznak az örökösen dédelgetett álmaimtól, de én tudom, hogy ezt most nem fogom egy könnyen feladni, ugyanis szükségem van rá! :) Egyáltalán nem jó érzés azt érezni, hogy nem találok megértésre a témában, de én tudom, hogy nekem mi a legjobb, és azt fogom tenni, gondoljon bárki bármit! 
Ezzel a mondattal tehát valami óriási hatást gyakorolt rám Bruno, még akkor is, ha ő ezt csak zavarában nyögte ki több 10 000 tv néző, és a belfasti aréna közönsége előtt, miután elnyerte a legjobb új előadónak járó MTV EMA díjat. :) Mérhetetlen boldogság öntötte el a szívemet, és napokig mámoros állapotban voltam a történektől, és azt gondoltam, hogy a szerencse innentől kezdve mellém áll, és mi (a huligán és én :D) ettől kezdve megállíthatatlanok leszünk, míg nem elérkezett az őszi szünet vége, és ahogy teltek a napok folyamatosan megcsappant minden erőm és energiám, a hitem azonban nem! 
Persze rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok a terminátor, és a stresszelés könnyen le tud dönteni a lábamról, és felesleges eljátszani, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Egy kis pihenő után azonban maximális erőbedobással indultam neki ennek a szuper kis hétvégének, amikor is a híres szegedi szőkeség érkezett a városunkba, és az ex X-faktoros Barna Gergő közönségtalálkozóján kötöttünk ki egy igen érdekes helyen, a Hárem étteremben. Nos, hát a törökök mellett engem Gergő eléggé meggyőzött a tehetségéről, és nagyon kellemes és megható pillanatokat teremtett, amiért tényleg érdemes volt elkísérnem Fannit. :) Szokás szerint zseniális poénokat sikerült gyártanunk, és nagyon élveztük azt, hogy ilyen rövid időn belül újra találkoztunk, de ami most következik az számomra elég homályos. Kezdem úgy érezni magam, mintha csak úgy élnék bele a világba, és nem látnék új színeket, ami borzasztó unalmas. Az emberek nagy százaléka megpróbál megfosztani attól, hogy felszabadult legyek. Én viszont ezt már elmondhatatlanul unom, ezért iskola, vagy nem iskola igen is el fogom engedni magam, mert elegem van abból, hogy mások megpróbálnak irányítani. Mindig is volt bennem egyfajta kezelhetetlenség, de ez most minden eddiginél jobban a felszínre fog törni azt hiszem. 
Követni fogom az álmaimat, és TUDOM, hogy egy napon pontosan arra leszek a legbüszkébb, hogy ezt tettem. Lehet, hogy sokan képtelenségnek tartják, hogy valaki az egekig szárnyaljon, de én nem. :) Azok az emberek, akik igazán fontosak hisznek bennem, és minden hősöm ezt tette, szóval ha nekik sikerült, nekem miért ne menne? :)

 Hát ismét beköszöntött a szünidő, melynek első felét a szmogos és szürke Budapesten töltöttem Bruno Mars és az angol szótáram társaságában. Minden erőmmel azon voltam, hogy tökéletesen megtanuljam a leckémben levő szavakat, hogy egy nap boldogan és nyelvtanilag helyesen mesélhessek Brunonak általános igazságokról. Mindez sikerült is ugyanis tökéletes lett a felmérőm, és a 100%-os szóbeli úgy hatott rám, hogy teljesen elengedtem magam, és semmit sem voltam hajlandó csinálni az azt követő 3 napban, mígnem elérkezett a várva várt csütörtöki nap, amikor is reggel 5.30 perckor kipattant a szemem, és nekivágtam a városnak, és a Nyugati Pályaudvar felé vettem az irányt, ahonnan sikeresen startolt a vonatom pontosan 7.53-kor. :) A 2.22 perces zötykölődést és az utastársaim fantasztikus társaságát átvészelve nagyon vidáman szálltam le szerencsére SZEGEDEN a vonatról, ahol drága igaz barátom Fanni várt rám. Elmondhatatlanul boldog voltam, hogy újra itt lehetek, és indulhat az igazi mókázás! :D Természetesen koktélokban és nevetésben nem volt hiány most sem, és bár a város szinte összes kis helyét már nyáron felfedeztem egyáltalán nem volt unalmas, sőt, nagyon is jó volt ott lenni. Annyira más mint Budapest, simán eltudnám képzelni, hogy az egyetemet ott végezzem, és egy időre a város lakosa legyek. Egyre több embert sikerül megismerni, akik nagyon rokonszenvesek, és tényleg szívből kedvelek kivétel nélkül mindenkit. (:
Jó érzés tudni, hogy van egy olyan hely, ahol olyan emberek vannak, akik szívesen látnak, és ide 'bármikor' elmenekülhetek a zajos Pest elől. Kezdett nagyon elegem lenni a monoton életvitelből, és a nagy távokból, a fáradt arcokból, és ebből a furcsa de valahol gyönyörű őszi hangulatból. Jó volt egy kicsit kiruccanni, új emberekkel találkozni és egy olyan dolgot kipróbálni, amihez eddig még sosem volt bátorságom. Ez pedig nem volt más, mint a jégkorizás! :D Fanni egyenesen a hideg és mély vízbe dobott, na persze nem szó szerint, ugyanis profi korcsolyázókat hívott segítségül, de semmi sem szegte a bátorságomat, és 17 éves fejjel (HAHA, de nagy szó!) neki álltam megtanulni korcsolyázni. Nos... azt kell hogy mondjam, hogy a 2 óra alatt 2 esés szerintem nem is olyan rossz eredmény. A végére már egészen jól ment a dolog, és nagyon nagy kedvet is kaptam ehhez az egészhez, szóval ezen a télen valószínűleg nem lesz hiány mozgásban, bár a biciklim sajnos már lassacskán kénytelen téli álmot aludni, a korit remélem hetente is feltudnom majd csatolni és lesz olyan barátom, aki szívesen elkísér majd engem korizni. :) 
Szóval nem kevés élménnyel gazdagodtam, amiért nagyon hálás vagyok, és köszönöm nagyon mindenkinek! Legkésőbb nyáron még visszatérek, tehát RESZKESS SZEGED! 

 Egy csodás pénteki napon történt meg velem ez az eset, ami normálisnak egyáltalán nem mondható, úgyhogy aki nem bírja a 'csodaországos' szédelgéseimet, és nem képes egy pillanatra eldobni a józan eszét, az MOST (!) kattintson a kis piros x-re, vagy görgessen lejjebb, a következő bejegyzésig! Tehát, egy pocakfájásban és érzékenységben gazdag délutánt töltöttem itthon a négy fal társaságában, amikor egyszer csak felharsant (újra) egy dal, amiben olyan mérhetetlen erő volt, hogy az már szinte emberfeletti. :D Több sem kellett, hogy síráshatárhoz közel -a meghatottságtól szenvedve- kezdjem el keresni ennek a dalnak a szövegét, és miután megtaláltam, örök szerelem gyulladt bennem, a kis hawaii mikrofonfejű, napbarnított bőrű, csodálatos mosolyú Pete Gene Hernandez, vagy ahogy mindenki ismeri; Bruno Mars iránt. :) Arról mindig is 100%-osan meg voltam győződve, hogy óriási tehetséggel állok szemben, de hogy valakinek az összes száma ennyi érzelemmel, és szépséggel van tele, hogy ezt már le írni sem tudom, ezzel eddig nem voltam tisztába. A legjobb szó a dalaira az, hogy könnyfakasztóak és nagyon szívből jövőek. Ha egy férfi szerelemet tud vallani egy nőnek, vagy a hiányáról és a szerelemről tud beszélni az manapság már nem kis teljesítmény. Minden srácnak a figyelmébe ajánlom ennek a férfinek a szavait. :) Azt hiszem sosem hallottam őszintébb és igazabb szavakat, mint azokat amiket ő énekel. És valahányszor előadja minden lelki erejét beleteszi, és egyetlen hamis hangot sem képes kiadni. Akárhogy is próbáltam meg kötözködni, egyszerűen nem lehet. Elképesztő amit művel, és én erre csak egy évvel azután jöttem rá, hogy először hallottam volna énekelni. Az fogott meg leginkább ebben az egészben, hogy hatalmas erővel bír minden hang, és minden reményvesztettség, minden magányosság, fájdalom, és szerelem, szenvedély benne van. :) Engem tehát nagyon elkapott a fanatizmus ISMÉT, mint már oly sokszor, Pete Wentz iránt 4,5 évig tápláltam hasonló érzéseket. De ami ebben a történetben a legszebb, az az, hogy elsőként nem a külsőségek fogtak meg benne, hanem az, amit csinál, és ez is azt példázza, hogy kezdek felnőni. (Legalábbis remélem:P) Természetesen nem elhanyagolható a kis hawaii napbarnított teste sem, de ebbe most inkább nem mennék bele. A lényeg tehát az, hogy egy új hősre leltem, és mindenkinek a figyelmébe ajánlanám a munkásságát, még akkor is, ha nagyon sokan ismerik, de nem figyelnek fel rá eléggé, hogy mennyire tehetséges ember. :) Azt kívánom, hogy legyen még sokkal hatalmasabb karrierje, imádja minden nő (és egy napon legyen az ÉN férjem!:D) és látogasson el kis hazánkba, hogy az első sorból zokoghassam végig az összes számát. :) Zsebeljen be MINDEN EGYES díjat, amire jelölik, és huligán létére SOHA többé ne kerüljön összetűzésbe a hatóságokkal, találjon rám, emeljen ki engem a szürkeségből, és legyünk örökre boldogok együtt, és minden éjjel az ő dalai altassanak el engem, és minden reggel a az ő csodás énekére kelhessek fel. :D Nos, az álom amit kitűztem magam elé, szerintem még a mesénél is szebb, no de előbb meg kell tanulnom, Hernandez úr anyanyelvén, és ezt a folyamatot bizony meg is kezdtem, hogy ezzel a mozdulattal visszakanyarodjak a hétköznapjaim felé, jelentem igen keményen de nyomom az angolt, és ha így haladok egyenes út vezet ahhoz, hogy egyszer tényleg a karjaiba borulhassak, és elmondhassam neki, mennyire szeretem! :)